Étvágyjavító, emésztést serkentõ, epemûködést elõmozdító hatása miatt fõként bélrenyheség és májbántalmak ellen ajánlják.
Az ógörög monda szerint a megsebesült kentaurt a kis ezerjófû gyógyította meg. Errõl kapta latin nevét (Centaurium umbellatum, vagy Centaurium erythraea), és a köznyelv is gyakran illeti „kentaurfû" elnevezéssel. Hogy Kheiron kentaur nyillal átlõtt lábát pikk-pakk rendbetette, csak egy a kis ezerjófû érdemei közül. A Gyógynövénytúrák.hu utánajárt, mire lehet még jó e növény?
Az Észak-Amerikában és egész Európában honos ezerjófû a tárnicsfélék családjába tartozik. Magyarországon szintén gyakori látvány erdõségekben, bokrosokban, szikeseken és nedves réteken is. Gyógynövénytúrákon megfigyelhetjük pirosas-rózsaszínes virágait, és észervehetjük, hogy csak napsütésben nyílnak ki.
Azt is észrevehetjük, hogy a kis piros virágok mint valami csillag, vagy mint sok száz (vagy ezer) apró tüske meredeznek, egyesek szerint ez a magyarázat az ezerjófû magyar elnevezésre. Bár virágját és föld feletti részét június-augusztusban gyûjtik (hivatalosan), leszedni nem szabad, mert védett növény.
Az ezer hasznú fû
A virág formáján alapuló elnevezéssel nem mindenki ért egyet, azzal azonban igen, hogy e növény rendkívül sokoldalú. Egy 1792-es házi orvos-szótárból tudhatjuk meg az igazságot a kis ezerjófûrõl: „Igazán hívattatik ezer jó fínek, mert ember ennek hasznait, ha ezeret számlál-is, elegendõképpen el nem számlálhatja", azaz se szeri se száma a növény gyógyhatásainak.
Étvágyjavító, emésztést serkentõ, epemûködést elõmozdító hatása miatt fõként bélrenyheség és májbántalmak ellen ajánlják. A benne található szekoiridoidoknak köszönheti erõsítõ, serkentõ hatását, mely miatt a népnyelv gyakran illette a „földepe névvel". Ugyanezen tulajdonáságnál fogva a kis ezerjófû fontos alapanyaga különbözõ keserû likõröknek, gyomorkeserûknek.
Puffadás ellen, vagy lábadozás, legyengültség esetén ánizzsal, édesköménnyel keverve elsõrangú szer lehet teája. Kamillával keverve anorexiásoknak ajánlják. Bár az ezerjófû igen keserû, íze nem kellemetlen (ellentétben a sokkoló cickafarkkal) inkább a komló keserûségére emlékeztet.
Májtisztításra, emésztõrendszeri rendellenességre: 1g növény forrázunk le 1 csésze vízzel. Lefedve áztassuk 10 percig, majd szûrés után fogyasszuk étkezések elõtt egy órával.
Ezen túl még gyakran alkalmazták e növényt lázcsillapításra, errõl szintén kapott egy hangzatos népi nevet: a tüzes ember virága. Külsõleg vérzéscsillapító, baktériumölõ-sebgyógyító, így sebek tisztítására használják a föld feletti részeket megfõzve, sõt ez a fõzet állítólag hajmosásra is alkalmas (hajhullás, fejtetû ellen).
Hajmosáshoz: 30-50g szárított növényt 1l vízbe szórunk és 2-3 percig forraljuk. Napi 1-2-szer bedörzsöljük vele fejbõrünket.
Mindazonáltal meg kell említeni, hogy 10 napnál tovább egyfolytában nem tanácsos kis ezerjófû teát fogyasztani, mivel gyomor- vagy nyombélfekélyt okozhat. Külsõleg alkalmazva azonban nem kell félnünk tõle, sõt, a kis ezerjófûbõl készült krém vagy testápoló a bõrhibákat és szeplõket is hamar eltünteti.
Forrás: Weborvos