Több ezer éve sem sikerült kideríteni, hogy gyógyít, vagy mérgez inkább a sziklakertekben is feltûnõ virág, a borsos varjúháj.
Egyesek vehemensen tiltakoznak használata ellen, míg mások középkori szerzõkre hivatkozva mai napig veszik igénybe a magas vérnyomás vagy az aranyér kellemetlen tüneteinek enyhítésére.
eredményeket elküldeni a Kamarának, hogy ki tudják hírdetni a nyerteseketA sziklás, homokos, és szinte a legmostohább talajokat kedvelõ borsos varjúháj (latinul: Sedum acre) szétterül ott, ahol megtelepszik, és hamarosan vastag, puha talajtakarót biztosít, szemünket pedig csillagformájú sárga virágaival örvendezteti. Dísznövényként éppúgy találkozhatunk vele, mint öreg falakon, sírköveken vagy háztetõkön és homokpusztákon. Ha részt veszünk egy gyógynövénytúrán (gyogynovenyturak.hu), megtanulhatjuk, hogyan különböztessük meg a védett borsos varjúhájat rokonaitól, a fehér-, vagy hatsoros varjúhájtól (elõbbi a Sedum album, utóbbi a Sedum sexangulare latinul).
Ha ráakadunk egy példányra, érdekes kísérletet is végezhetünk. Talán nehezen fog menni elsõre, de próbáljuk meg úgy megnézni ezt a növényt, mintha még soha, semmilyen növényt nem láttunk volna! Rögtön felfigyelhetünk rá, hogy a borsos varjúháj meglehetõsen érdekes külsõvel rendelkezik, mondhatni, nagyon jó a „dizájnja". Nevében a „háj" szócska arra utal, hogy levelei húsos, kövérkés kinézetûek, tojásformácskában, közvetlenül a növény szárához csatlakoznak, tehát nincs a leveleknek szára. El tudjuk-e képzelni, hogy egy idegen bolygóról érkezett élõlényt vizsgálunk épp? Minden további nélkül.
Ha sikerül így tekintenünk erre a virágra, rájöhetünk, hogy mennyire csodálatos a természet. Mennyi hasznos és szép kinccsel halmoz el minket nap mint nap. Apró és bonyolult gépezetek, zseniális mûszaki megoldások tárháza már egy „gyomnövényekkel" borított mezõ is. A borsos varjúháj azon túl pedig, hogy sziklakertben kényelmes ülõpárnácskákat alkot, és szépséges virágaival hódítja a meghódíthatatlannak hitt száraz köves talajt, gyógyhatással is rendelkezik.
Jóból is megárt a sok...
A bosos varjúháj gyógynövényként való alkalmazása ellen általában az a legfõbb érv, hogy mérgezõ. Ez azonban csak nagyobb mennyiségben ütközik ki, mindazonáltal egyesek esetében már kis adag is hányást, hasmenést okozhat. Súlyosabb esetekben paralízist vagy légzési nehézségeket is kiválthat. A borsos varjúháj, mint a nevében is benne van, nem árul zsákbamacskát. Levelei megdörzsölve friss, csípõs ízûek, tehát elõre figyelmeztet, hogy nem jó ujjat húzni vele.
Az ókori római tudós Plinius leírja, hogy ha észrevétlenül, fekete ruhába tekerve valaki párnája alá csúsztatjuk, a borsos varjúháj kiváló álmot biztosít, de már a görögök is használták gyógynövényként, igaz teljesen más célokra: epilepszia, bõrfertõzések ellen, és nem kívánt terhesség megszakítására.
Érdekes, hogy megint másra ajánlja a középkori angol gyógyászat, például a legendás Culpepper: szerinte skorbutra belsõleg fõzetként és külsõleg borogatás vagy fürdõ formájában egyaránt hasznos lehet, váltóláz (malária) és vízkór, valamint görvélykór (a tbc egyik változata) ellen úgyszintén. Természetesen õ is hozzáteszi, hogy óvatosan kell vele bánni, mert belsõleg a már fent említett tüneteket okozhatja, külsõleg pedig kiütést kaphatunk tõle.
Fordulatos története során a borsos varjúháj a magyar népi gyógyászatban is tett egy-két kanyart. Az angol verzióval szemben itt magas vérnyomás csökkentésére és keringési zavarokra ajánlják bevált teáját (a virágból), illetve fõzetét külsõleg és belsõleg is alkalmazva aranyeres panaszok esetén. Frissen préselt levét gyakran kenték a reumatikus fájdalmaktól kínzott tagokra vagy bõrbetegségekre. A magas vérnyomás elleni tea egyébként keverékben javallott, ezeket a keverékeket gyógynövény szaküzletekben, bioboltokban lehet beszerezni.
Ne próbálkozzunk a borsos varjúháj önálló gyûjtésével, egyrészt mert sok igen hasonló rokonával keverhetjük össze, másrészt pedig védett is (egy példány 2000 forintot ér). Ellenben ha kertünkbe telepítjük, az nem kerül pénzbe (termesztése és a szaporítóanyag beszerzése az Országos Környezetvédelmi, Vízügyi Felügyelõség engedélyével lehetséges), s ezután saját kertünkben élvezhetjük szépségét és gyógyhatásait.
A borsos varjúhájat sokan zöldtetejû házukra telepítik, mivel kiváló talajtakaró – ilyenkor a ház tetején nem cserép, vagy zsupfedél van, hanem föld. A speciális kialakítás nemcsak esztétikus (hiszen sok szép virágot telepíthetünk), de kiváló hõszigetelõ is, elnyeli a vizet, és a zöldfelület növelésével környezetbarát is!
Tudtad, hogy...
...a borsos varjúhájat leveleinek formája miatt nevezik báránycsecsnek is?
...e növény két rokonával (a fehér varjúhájjal és a kövi varjúhájjal) keverve kiváló féreghajtó szert alkot?
...a növény csípõs íze szárítás után eltûnik?
...a varjúhájfajok Ausztrália és az antarktikus flórabirodalom kivételével mindenütt honosak?
...a borsos varjúháj megél a legrosszabb talajon és elviseli a több hónapos szárazságot is?
Forrás: Weborvos