Akár elhisszük ezeket a történeteket, akár nem: bizonyított tény, hogy a vérehulló fecskefû (latinul: Chelidonium majus) számos bajra használható, rendkívül értékes gyógynövény -ajánlja figyelmünkbe a www.gyogynovenyturak.hu.

A mákfélék (latinul: Papaveraceae) családjába tartozó fecskefû kedves tölgyfalevélre emlékeztetõ leveleket és aranysárga kis virágokat nevel. Sajnos sokan csak közönséges gyomnövényként ismerik az erdõk szélein, akácosokban, parlagon, utak, és kerítések mentén, törmelékes helyeken, valamint kertekben is gyakran elõforduló fecskefüvet, vagy ami rosszabb, azt terjesztik, hogy még véletlenül se alkalmazzuk, mert mérgezõ.

A „fecskefû-lé" egy bonyolult kémiai összetétel eredménye, a benne található alkaloidok száma majdnem harminc! A hatóanyagok között valóban akadnak erõs hatású, valamint erõsen mérgezõ vegyületek (pl. szangvinarin és keleritrin). Figyelembe kell azonban venni, hogy ezek hatása a mennyiségtõl függ. Paracelsus szerint: „Minden méreg, és semmi sincs méreg nélkül, csupán a mennyiségtõl függ, hogy valami méreg-e, vagy sem." Ez a megállapítás a gyógynövényekre is igaz.

Gyógyít vagy mérgez?

Szórhatják bár a rágalmakat erre a „gyomnövényre", az idõ eddig mindig a pártolóinak adott igazat. Mondják a vérehulló fecskefûrõl, hogy érintése kontakt dermatitiszt (érintkezés útján létrejövõ bõrgyulladást) válthat ki, mégis, a népi gyógyászat a kicsorduló sárgás nedvet (mely egyébként a levegõn rendkívül gyorsan narancsos-okkeres színûre változik) szemölcsirtásra és különbözõ bõrbajokra, például rosszul gyógyuló sebek, vagy elvakart, elfertõzõdött bõrsérülések, az impetigo (ótvar), daganatok és tyúkszemek gyógyítására használja évszázadok óta sikerrel.

Külsõ alkalmazásra hatásos a friss nedvébõl készült kenõcs, de a száraz levélpor használata is. Tudományos kutatások során fény derült arra is, hogy szemölcsirtásra a növény fehérjebontó enzimei és kelidonin tartalma miatt alkalmas. Az állatkísérletek a növény gyulladáscsökkentõ, antibakteriális és rákellenes hatását is igazolták.
A népi gyógyászat belsõleg alkalmazva használta még máj- és epebántalmakra (fõleg sárgaságra, epegörcsre és epekõre), fájdalomcsillapító és felfúvódás elleni szerként is. A homeopátiás gyakorlatban a fecskefüvet szintén máj- és epebántalmak kezelésére alkalmazzák, de manapság korunk egyik népbetegségére, a refluxra is ajánlják frissen préselt levét.

Láss csodát: a tudományos kísérletek bebizonyították, hogy a vérehulló fecskefû kelidonin alkaloidja, sõt az egész növény kivonata fájdalomcsillapító és görcsoldó hatású a felsõ-emésztõtraktus görcseinél, mitöbb, képes gyógyítani az epekövet, stimulálja a gyengén mûködõ epét! Manapság a hivatalos orvoslás a belõle kivont keleritrin sósavas sóját fájdalomcsillapítónak, gyomor-, epe- és vesebántalmak esetén használja.

Nem ért azonban még véget ennek az alábecsült növénynek az érdemlistája; ki kell emeljük, hogy gyökérkivonata például megakadályozza a szérumkoleszterinszint emelkedését, vagy hogy nagy jövõje van a neurológiai és viselkedési zavarok kezelésében, mivel a benne levõ protopin „GABA-erg" anyag - ez pedig az idegrendszerünk fõ ingerület átvivõ anyaga!

Azt is tudjuk, hogy ásványi anyagokban és C-vitaminban rendkívül gazdag, vérképzõ és vértisztító tulajdonságokkal is rendelkezik, Maria Treben például csalánnal és bodzahajtással együtt leukémiára ajánlaná, bár maga is hozzáteszi, hogy ebbõl legalább 2 liter kellene naponta a siker érdekében.

Ezeken túl pedig se szeri, se száma a vérehulló fecskefû javasolt felhasználásainak. Már az ókorban fogfájás ellen rágcsálták gyökerét, de ajánlották fülzúgásra, a 19. században altesti és végbél-bajokra, szifiliszre, vagy látásjavításra a nedvébõl tejjel vagy vízzel készült szemcseppet. Maria Treben hozzáteszi; a megmosott levelet szétmorzsolva úgy kenjük szemzugunkba, hogy közben szem csukva legyen! A friss lé pedig állítólag a látóhártya leválása és bevérzése esetén is segít, de ugyanígy ajánlja szürkehályogra, gyengénlátásra vagy megerõltetett szemre.

Természetesen mindenki másképp reagál gyógyító szerekre, hatóanyagokra, így csak óvatosan kísérletezzünk a házipatika e tagjával. Vegyük figyelembe azt is, hogyha kis mértékben is, de a fecskefû mérgezõ, így ne vigyük túlzásba használatát! Kismamák, magas vérnyomásban szenvedõk és gyermekek gyógyításánál is kerüljük alkalmazását, illetve kérjük ki orvos tanácsát! Ha azonban ezeket a tanácsokat betartjuk, nyugodtan használhatjuk és élvezhetjük jótékony hatásait.

Fontos még arra ügyeljünk, hogy a gyûjtés során (ami egyébként áprilistól októberig tart általában) ne keverjük össze más növénnyel. A vérehulló fecskefû ugyanis meglehetõsen hasonló több más gyógynövényhez, többek között emlékeztet a fekete mustárra (latinul: Brassica nigra), a vadkáposztára (latinul: Brassica oleracea), és kissé a közönséges orbáncfûre (latinul: Hypericum perforatum) is.
Szárát megtörve azonban rögvest rájöhetünk, hogy fecskefûvel van-e dolgunk. Aki mégsem olyan biztos magában, az látogasson el egy nyílvános vagy zártkörû gyógynövénytúrára, ahol a gyûjtés és alkalmazás minden trükkjét elsajátíthatja, mindezt egy kellemes kirándulás közben.

• Szemölcsirtásra: törjünk le két-három szárat majd kenjük be az érintett bõrfelületet a kicsorduló nedvvel! Ismételjük naponta több alkalommal, legalább két hétig! A kúrát akkor is 2 hétig folytassuk, ha már az elsõ napon elmúlt a szemölcs.

• Alkoholos kivonat máj- és epebetegségre: 50 g friss vagy szárított növényt öntsünk le 100 g koncentrált alkohollal, 8 napi állás után préseljük ki, szûrjük le, majd ezt egészítsük ki 100 g-ra. Naponta 2-4-szer 15-20 cseppet használjunk. Kis adaggal kezdjük!

• Tea máj-, epe-, vagy idegrendszeri bántalmakra: 1 kávéskanál növényt 1 csésze vízzel leforrázunk, 10 perc állás után fogyasztjuk napi 3 alkalommal (Ez napi maximum 2-5 g növényt jelent!)

Forrás: Weborvos