Talán az egyik legvitatottabb anyag a világon az alkohol. Kutatások kimondják, hogy károsabb, mint bármelyik kábítószer, más kutatások pedig azt bizonygatják, hogy egyes alkoholfajták milyen egészségesek. Bármi is az igazság, az biztos, hogy lassan itt a koktélszezon, a nyári bulizások, grillpartik időszaka, amit nem nagyon lehet megúszni alkoholfogyasztás nélkül. Nem is feltétlenül kell, mert mint másban is, ebben is: tartsunk mértéket. Mire figyeljünk oda, ha diétázunk?
Az alkoholos italok minden nép kultúrájában nagy szerepet játszanak már hosszú idő óta. Nálunk, magyaroknál, talán a pálinkakultúra a legerősebb, de bortermelő vidékeink csak alig-alig maradnak alul a versenyben. Nálunk szokás koccintani, egyszer, kétszer, háromszor. Így mulatunk, de mi is kerül elő egy nyári este, és mi is kerüljön elő, ha másnap fejfájás nélkül akarunk ébredni? Ráadásul nem árt tudni, hogy a legtöbb alkoholos ital kellően sok energiát, cukrot is tartalmaz.

Friss brit felmérés szerint tízből hatan egyetértenének azzal, hogy tilos legyen a dohányzás az autókban, ha más utas is van a járműben, és közel ugyanennyien nem engednék, hogy a boltokban látható helyen legyen elhelyezve a megvásárolható cigaretta.
Sajnos a női alkoholisták száma évről évre emelkedik, és ezt egyre inkább - minél fiatalabbak a női alkoholisták - fel is vállalják. Ez azt jelenti, hogy már nem csak otthon, eldugdosott üvegekből isznak, hanem nyíltan társaságban, bulikban, napközben, munkahelyen is fogyasztanak alkoholt, akár a lerészegedésig. Ez sok családot és ezzel együtt gyereket is érint. Felmerülhet a kérdés, mit tehet az a gyerek, illetve kamasz, akinek az édesanyja alkoholista? Hogyan kezelje ezt a helyzetet? Mi lehet a helyes reakció, válasz erre?
Tíz százalékkal csökkent a koraszülések aránya Skóciában, amióta 2006-ban megtiltották a dohányzást a nyilvános helyeken. A friss kutatási eredményeket a BBC hírportálja ismertette.
A dohányfüst belégzése kapcsolatba hozható a magzati fejlődés visszamaradásával és a placentát érintő problémákkal, ezért a kutatók úgy vélik, hogy a koraszülések számának csökkenése összefüggésben van azzal, hogy füstmentessé váltak a nyilvános helyek Skóciában.
Egyre többen kezdenek el leszokni a dohányzásról, ám nem biztos, hogy az elektromos cigaretta (e-cigi) a legjobb megoldás a siker felé. Halálos mennyiségű nikotint is tartalmazhat egy-egy patron.
A szerelemnek sokféle formája van. Bizonyára mindenki tapasztalt élete során valamennyit a szerelem különböző arcaiból. Ha visszagondolunk régebbi párkapcsolatainkra, valószínűleg mindegyik partnerünket egy kicsit másképp szerettük. Megtörténhet az is, hogy néha összetévesztettük a szerelmet valami mással. Most nézzük meg közelebbről, hogy mi lakozik a szerelem többféle arca mögött?
Ahhoz, hogy változtatni tudjunk problémás viselkedésünkön, legyen az bármilyen fajta függőség, első lépésben fontos, hogy hárításunkat, tagadásunkat megszüntessük. Ez általában nehezebb, mint amilyen könnyűnek hangzik, de az alábbi tanácsok sokat segíthetnek az elkötelezettséged fenntartásában és a pozitív életvitel kialakításában.
Kínában tízből három a dohányosok aránya, de míg a nők alig három, addig a férfiak majd 60 százaléka dohányzik. Az ország lakosságára vetítve ez azt jelenti, többen cigarettáznak, mint ahányan az Egyesült Államokban összesen élnek.
Ma már nálunk is elérhető az online addiktológiai tanácsadás, amely segítséget nyújthat az alkoholról, drogról, cigarettáról, evéskényszerről való leszokásban. Kényelmes, névtelen és diszkrét önsegítő program azoknak, akik saját erejükből szeretnének leszokni.
123-an lettek rosszul 2011 novembere óta energiaitaloktól. Az érintettek közel 90%-a fiatalkorú. Az energiaital különösen veszélyes, mert átmenetileg felpörget, növeli a teljesítményt, de utána még erőteljesebb fáradtságot okozhat, amely újabb és újabb fogyasztásra ösztönöz.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2011. november 1. óta gyűjti és feldolgozza az energiaital-fogyasztással összefüggő események adatait. Az első elemzés, mely a 2011. december 31-ig tartó időszakot fogja át, arról tanúskodik: ezen időszakban hazánkban 123 főnél idézett elő rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaital-fogyasztás. Mindez aggodalomra adhat okot – figyelmeztet az országos tisztifőorvos.