Alapfogalmak, ellentmondások, kockázatok és tények a genetikailag módosított élelmiszerek világából.
A genetika korunk egyik vezetõ tudományterülete. Az eredményeinek gyakorlati alkalmazására épülõ géntechnológia és az általa létrehozott termékek ismeretlenségüknél fogva, vagy inkább a róluk szerezhetõ eltorzított vagy hiányos információk miatt gyakran ébresztenek bizalmatlanságot, félelmet. A megértés korlátját jelentheti, az ezen a területen alapvetõnek számító biológiai, kémiai, biokémiai, élettani fogalmak ismeretének hiánya. A szélesebb körû összefüggések megismeréséhez pedig szükséges a minimális mezõgazdasági, állattenyésztési, ökológiai és ökonómiai tájékozottság.
A szökõkutakat nem fürdésre tervezték, fõleg a nyári kánikulák idején az emberek mégis felüdülést keresnek vizükben.
Ha a szökõkutak vize szennyezõdik, és nem gondoskodnak a megfelelõ tisztításról, fertõtlenítésrõl, illetve ha a szökõkút nem üzemel folyamatosan, a kút belsõ felszínén olyan élõbevonat alakul ki, amit a hagyományos tisztítási technológiával nehéz eltávolítani. A kialakult élõbevonat mellett a 25°C feletti vízhõmérséklet szintén kedvezõ feltételeket teremt számos mikroorganizmus elszaporodásához, közülük kiemelten fontos egy "feltételesen kórokozó" (opportunista patogén) baktérium, a Legionella.
Ha valakinek valóban meghasad a szíve, kicsi az esélye a túlélésre, bár ez az esély is megnõtt az utóbbi idõkben.
Szófordulatként gyakran elõfordul, hogy azt mondjuk: valamiért vagy valakiért megszakad a szívünk. Az ilyen tragikus esemény az orvostudományban azonban igen ritka: legtöbbször heveny szívinfarktus szövõdménye. A nemzetközi szívgyógyászat évek óta igyekszik pontosan fölmérni az életveszélyes helyzet elõfordulását.
Harmadfokú figyelmeztetést adott ki a rendkívüli hõség miatt a meteorológiai szolgálat.
Keddre és szerdára a hõség miatt várhatóan az ország nagy részére kiadják a harmadfokú figyelmeztetést - közölte Fodor Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa kedd reggel az MTI-vel.
A "jó" HDL-koleszterin nemcsak infarktus ellen véd, hanem a rák kockázatát is csökkenti.
Ez a fontos tudományos megfigyelés is aláhúzza annak jelentõségét, hogy a halál két leggyakoribb okát jelentõ megbetegedés ellen együtt lehet és kell harcolni. A koleszterin emlegetésére mindenkinek az infarktus jut eszébe, illetve az, hogy minél kevesebb kerül ebbõl az anyagból a szervezetünkbe, annál védettebbek vagyunk a szív- és érrendszeri betegségek ellen.
Mindnyájunk elõtt egyértelmû, hogy a nõi emlõ hormonális befolyásolás alatt álló szerv.
Fitoösztrogének (növényi eredetû, nõi hormonra emlékeztetõ anyagok) – elõsegítik, vagy gátolják az emlõrákot?
Az anyag illetéktelen kezekbe jutva, akár terrorcselekmények elkövetésére is alkalmas lehet, hiszen tiszta formájában rendkívül mérgezõ.
Kirívó gyógyszerhamisítási eseteket gyûjtött össze egy, a hamis Botox felhasználásának veszélyeivel foglalkozó cikk mellékleteként a CNN Money. A cikk szerint a szépségiparban ráncfeltöltésre használt botulinum elnevezésû idegméreg gyártói a beavatkozás elterjedtsége ellenére keveset tesznek a termék hamisítás elleni védelme érdekében.
Ahogy a tél elmúltával ébred a természet, úgy nõ körülöttünk a rovarok száma is. A kullancsok, hangyák, méhek és darazsak egyre gyakrabban okoznak kellemetlen perceket, akár mennyire is igyekszünk elkerülni a csípéseket.
Az alábbiakban dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosa ad néhány hasznos tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mi a teendõnk abban az esetben, ha rovarcsípés ér minket.
A növekvõ globális átlaghõmérséklet talán már most is eleget emelkedett ahhoz, hogy segítse a fertõzõ betegségek északabbra vonulását.
Európai kutatók friss tanulmánya szerint összefüggés lehet az átlaghõmérséklet emelkedése és a dengue-láz, a sárgaláz, a malária és az emberi pestis európai megjelenése között. "A klímaváltozás fertõzõ betegségekre gyakorolt alapvetõ hatása már most felismerhetõ és valószínû, hogy néhány éven belül új betegséghordozók illetve kórokozók jelennek meg Európában" - olvasható az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) beszámolójában.
Örök dilemma, hova küldjük a csemetét a nyáron, és a kifejezetten bõvülõ kínálat még „nehezíti" is a dolgunkat.
A Táborfigyelõ portál gyûjtötte össze a legfontosabb tényezõket, amelyek jó, ha befolyásolnak minket a döntéskor.
oldalak:
<< első
< előző 3 4 5 6 7 8 9 következő >
utolsó >>